Mit mondhatnék? Elrontottam. Már akkor, amikor arra gondoltam, hogy belekezdek. Ez nem egy játék, hogyha elrontod, akkor rákattintasz az "újra" gombra és máris tiszta lappal kezdheted. Nem. A való életben, ha valakit megbántasz, akkor azt örökre megjegyzi. Olyan nincs, hogy elfelejti. Mondani és próbálkozni lehet, de ilyen nem létezik.
Bántottak már meg. Ki nem mondott vagy éppen kimondott szavakkal. Tettel, vagy bármi mással. Utólag is fáj belegondolni, de nem tudok ellene mit tenni. Ahogyan megbántok embereket, úgy bántanak engem is mások.
Úgy érzem nem kellek senkinek. Tárt karokkal rohannék valakihez, akit TÉNYLEG érdekelek, és őszintén beszélhetek vele, de jelenleg nem találok ilyet. Vagy, akiről tudom, hogy meghallgatna, fényévtávolságra van tőlem. Legjobb barátnőm, mégis azt hiszem nyár óta nem beszéltem vele. Mégis ezt a helyet fent tartom neki. Hiányzik. Ő is és más is, akire most nem szeretnék gondolni, mert fáj. Egyre nagyobb szorítást érzek a mellkasomban, a levegővétellel is kezd már problémám lenni. Este, amikor lefekszem aludni, könnyebb lesz. Sírhatok majd úgy, hogy senki se lássa a könnyeimet...
"Úgy ért, mint egy nem várt vizsga, amire nem készültem. Mit mondhatnék? Mert azt hiszem, szeretlek, te pedig játékszernek látsz? Mert nem érinthetlek meg, mert félek kimutatni az érzéseimet, hátha rám ripakodsz, elzavarsz, vagy még rosszabb... Mit mondhatnék?" - A szürke ötven árnyalata
