Elhallgatják előlem

Én már tudom, amit nem mondanak el. Tőlük tudom, de ők még sem sejtik, hogy már tisztában vagyok a dolgokkal. Azt nem értem, miért nem szóltak nekem? Miért hagyták, hogy álmodozzam, egy kitalált, szebb és jobb világba csöppenve? Fel kellett volna rázniuk, hiszen egyre többet álmodom és sosem lesz elég. Eltűnt minden, amiről az utóbbi időben képzelődtem, hogy végre jobb lesz...

Valójában semminek sem változott meg a sorsa, csupán pár napra megfeledkeztem a rossz dolgokról. Tegnap este hallottam egy beszélgetés foszlányát. Bár ne hallottam volna! Rettentően, rémesen érzem magam. Az egész fel fog emészteni, úgy érzem.

Olyan személyt, barátot, családtagot vesztettem el, akit még meg sem kaptam, pedig már rengeteg mindent elterveztem, hogy milyen jó és kedves leszek hozzá. Szeretni szerettem volna, sőt, talán úgy sikerült a legjobban megszeretnem, hogy még nem is ismertem. Be sem mutatkoztam neki és máris, ő lett a legfontosabb kicsiny életében. Talán ő is marad. Köszönöm Neked, drága sors, hogy megtapasztalhattam ezt a pofont. Újabb kihívások elé állítottál, mert azt hiszed elég erős vagyok. Csak kérdés, mennyi idő, mire ezt is feldolgozom. Anélkül, hogy tudnák az emberek, hogy értesültem a Szeretett személy elvesztéséről...